Megtartotta tavaszi, övvizsgával egybekötött edzőtáborát a „PEST-BUDAI” SKC. Az edzőtáboron az egyesület bármelyik tagja részt vehetett, de övvizsgára csak zöld övig volt lehetőség.
Az edzőtábort – melyen 44 fő vett részt –, Shihan Kozma Erzsébet vezette, a felkészülést Sensei Horváth Tamás, Sensei Schindler Hajnalka, és három „kis sempai” Módos Melinda és Várkonyi Botond segítette. 35-en tettek sikeres övvizsgát.
A családtagok és a barátok nagy tapssal jutalmazták a vizsgázók teljesítményét.

Az övvizsga végén az Egyesület felnőtt karatékái vendégelték meg a csapatot (az uzsonnát készítették: Kertész Rita, Módos Magdolna és Helmle Csaba), sós és édes süteményekkel és üdítővel, aminek egy részét a szülők hozták.
A táborról és a vizsgáról a fényképeket sempai Módosné Bugyi Ildikó és sempai Módos Attila készítette, és Ildikó sempai a tábor végére minden résztvevőt meglepett egy kinyomtatott csapatfotóval is.
Mindenkinek köszönjük szépen a segítséget és a hozzájárulásokat! A vizsgázóknak pedig gratulálunk a teljesítményéhez, miután következhet a jól megérdemelt tavaszi szünet!
Sikeres vizsgát tettek:
Varga Zsombor |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
Tóth Nimród |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
Bradács Balázs |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
Varga Jázmin |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
Papp Réka |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Tóth Levente |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Nemes Bendegúz |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Hajdara Luca |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Nagy Szabolcs |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Galambos Ábel |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Helmle Zsombor |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Csicsvári Zelma |
 |
8 kyu |
citrom öv |
Csicsvári Gyula |
 |
8 kyu |
citrom öv |
Kajtár András |
 |
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
Sándor Vincent |
 |
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
Várkonyi Balázs |
 |
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
Komjáthy Péter Máté |
 |
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
Pásztor-Turák Marcell |
 |
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
Székely Kata |
 |
7 kyu |
narancs öv |
Székely Gréta |
 |
7 kyu |
narancs öv |
Kún Benedek |
 |
7 kyu |
narancs öv |
Kemény Marcell Márk |
 |
7 kyu |
narancs öv |
Perlaki Orsolya |
 |
7 kyu |
narancs öv |
Dévai Hanna |
 |
7 kyu |
narancs öv, 1 zöld csík |
Csató Regina |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Kovács Bálint |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Soós Áron |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Éliás Bence |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Tóth-Szabad Csongor |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Schiller Máté |
 |
6 kyu |
zöld öv |
Komorowicz Zsuzsanna |
 |
6 kyu |
zöld öv, 1 lila csík |
Lakatos Nóra Julianna |
 |
6 kyu |
zöld öv, 1 lila csík |
Módos Katalin |
 |
6 kyu |
zöld öv, 2 lila csík |
Tisztelt Szülők és Karatékák!
Egyesületünk ez évi tavaszi edzőtábora és övvizsgája április 2-án lesz, melyre ez alkalommal is szeretettel várunk mindenkit (vizsga csak zöld övig)!
Alább a tavaszi edzőtábor és övvizsga programja olvasható, ami egy egész napos programból áll. Ebben az edzőtáborban csak zöld övig és a kék övet megelőző csíkokig lehet vizsgázni. Magasabb fokozatokra a tatai nyári edzőtáborban vizsgázhatnak a karatékák.
A tábor programja:
- Bp. XI. Bartók Béla út 141. Bethlen Gábor Ált. Isk. és Újreál Gimnázium
- 2015. április 2. csütörtök, 9.00 – 14.00
- Övvizsga: 14.30 órától
Jó tudni:
- Gyülekező/Regisztráció kezdés előtt fél órával, 8.30-kor.
- A BUDO PASS-t mindenki hozza magával (akinek még nincs, a táborban megkapja).
Övvizsgát az a karatéka tehet, aki:
- Részt vesz az edzőtáboron és jól teljesít,
- rendezte 2015. évi 01., 02., és 03. havi fizetési kötelezettségét,
- rendelkezik érvényes BUDO PASS-szal (akinek még nincs, a táborban megkapja - ehhez igazolványképet kérünk!),
- a megfelelő kivárási időt edzéssel töltötte (erről Shihan tud tájékoztatást adni szóban).
- Csak zöld övig és a kék övet megelőző csíkokig lehet vizsgázni.
Az edzőtábor és az övvizsga (mint sportolói támogatás) díja:
- 10.000.- Ft
- Tartalmazza az övet ill. a csíkot is.
- Nem vizsgázóknak – de az edzéseken részt venni kívánóknak – kedvezményt biztosítunk.
- Befizetés: április 2-ig
További információ az edzéseken ill. az elérhetőségeinken kapható. Az edzőtáborba az is jelentkezhet aki nem vizsgázik, továbbá az is, aki nem egyesületünk tagja, de Shotokan karatéka. Ők a honlapon található telefon és/vagy email cím segítségével vehetik fel velünk a kapcsolatot.
Az övvizsga után most is tartunk egy kis „örömuzsonnát” amire (az előzőkhöz hasonlóan) reméljük Ti is hoztok némi sós vagy édes kekszet/süteményt.
Eredményes felkészülést és vizsgát kívánunk mindenkinek!
Shihan Kozma Erzsébet