aloldal fejléckép

Rólunk


Az egyesület története a kezdetektől

Egyesületünk elődje 1976-tól a MŰTEX SE karate szakosztályának utánpótlás csoportja volt. Ez a csoport annak idején több mint 200 fiatal sportolóból állt. A csoport nem csak népes, de nagyon eredményes is volt. Innen került át a MÚTEX versenycsapatába több, későbbi sikeres versenyző. A csoport edzője Kozma Erzsébet volt. A csoport, az 1980-as évek elejétől, miután kivált a MŰTEX SE - ből, a Főtáv SE karate szakosztályaként működött, majd 1989 után a Számalk SE karate szakosztályaként folytatta tevékenységét.

Szakosztályunk 1993 nyarán úgy döntött, hogy kiválik anyaegyesületéből és saját egyesületet alapít. Ezzel a döntéssel, a Magyarországon működő karate klubok közül az elsők között lett önálló. Az Egyesület elnöke és vezetőedzője a megalakulása óta shihan Kozma Erzsébet. A kezdeti nehézségek után sikerült a klubot úgy szervezni és vezetni, hogy az eddigi támogatások megszűnése ellenére is fenn tudja magát tartani és sem a taglétszám (kb. 150 fő) sem az eredményesség ne csökkenjen. Az egyesület akkorra már komoly hazai és nemzetközi eredményekkel büszkélkedhetett, főleg kumitében. Versenyzőink folyamatosan nyerték az Országos Bajnokságokat, hazai és nemzetközi versenyeket és kupákat és szerepeltek kiválóan az Európa Bajnokságokon.

Napjaink eredményei és kiemelt versenyzői

Grozdanov Philip: a 2013-as SKDUN Shotokan Karate Világbajnokság 3. helyezettje, magyar válogatott, többszörös Magyar és Országos Bajnok, Diákolimpiai Bajnok, Európa Kupa és Világ Kupa győztes. Triesztben, a 2008. évi EKF junior EB V. helyezettje.

Diószegi Bence: magyar válogatott, többszörös Magyar és Országos Bajnok, Diákolimpiai Bajnok, Európa Kupa és Világ Kupa győztes és helyezett. 2008. év decemberében az ESKU stílus EB-n junior kategóriában aranyérmet, a felnőttek között bronzérmet szerzett. A 2014. szeptemberi I. Szerencsi SKS Ippon Shobu Országos Bajnokságról elhozta az aranyérmét, a 2014. októberi 22. SKDUN Shotokan Karate Világbajnokságon felnőtt csapat bronzérmes, egyéniben V. helyezett.

A serdülő és ifjúsági korosztály is nagy örömét leli a közös munkában és néhányan közülük már egy-egy kisebb versenyen villogtatja tigris karmait. Korosztályának egyik legeredményesebb versenyzője Módos Melinda, aki tagja a kadet kumite válogatottnak és 2014-ben a Karate Diákolimpia ezüstérmese volt. Jelenleg több mint száz karate-kával foglalkozunk. Egy vezetőedző és három edző dolgozik a különböző korú és tudásszintű csoportokkal, heti 17 alkalommal.

Nálunk elért danok listája:

  • Schindler Hajnalka 3. dan
  • Horváth Tamás 3. dan
  • Varga András 3. dan (egyesületünk Elnökségi tagja, elismert filmrendező)
  • Diószegi Bence 3. dan (többszörös Ippon Shobu világbajnokság bronzérmes)
  • Füstöss Csaba 2. dan
  • Klányi László 2. dan (Európa Bajnokság 5. helyezettje)
  • Ferencz Csaba 2. dan
  • Juhász Tamás 2. dan
  • Nagy Zsolt 2. dan
  • Gyöngyösi András 1. dan (Magyarország első Európa Bajnoka!)
  • Módos Melinda 1. dan
  • Dr. Hrisztov-Stotz Rita 1. dan
  • Tóth Brigitta 1. dan
  • Hoffmann Rita 1. dan
  • Hoffmann György 1. dan
  • Kulcsár Judit 1. dan
  • Nádas Gergely 1. dan
  • Sáránszki Róbert 1. dan
  • Fenyő Márton 1. dan
  • Laufer Norbert 1. dan
  • Mácsai Dániel 1. dan
  • Grozdanov Philip 1. dan (Ippon Shobu világbajnokság bronzérmes)
  • Módos Attila 1. dan

Shihan Kozma Erzsébet