MSKSZ Edzőtábor és Övvizsga 2014.
Július 28. és augusztus 03. között, Tatán rendezte a Magyar Shotokan Karate Szövetség nyári edzőtáborát. A táboron négy egyesület: Hegyvidéki Életmód SE, Vértesszőlősi Karate SE, a Bp. XXII. ker. szakosztály és a „PEST-BUDAI” SKC 75 karatékája vett részt.
A tábort a Szövetség elnöke shihan Kozma Erzsébet és alelnöke shihan Szabó Károly vezette. Edzéseket tartott még sensei Molnár István, sempai Suki Sándor és sensei Mucsi György.
A karatékák napi 4 edzésen (7-8 óra) vehettek részt. A reggeli futást DeSacco Ervin és Mizsányi László mesterek tették felejthetetlenné. A fennmaradó idő hasznos eltöltéséről Mizsányi Mihály mester és a tábor szervezője Munczer István sensei gondoskodott. A tábor alatt két vízi edzést is tartottunk, amit mind a kicsik mind a nagyok nagyon élveztek. Bemutató goju-ryu edzést tartott sensei Haas Zoltán, ami a shotokanos karatékáknak is nagyon tetszett.

A tábor végén övvizsgát tehettek a karatékák:
Az övvizsgát is shihan Kozma Erzsébet, az MSKSZ elnöke, és shihan Szabó Károly alelnök vezette.
- Augusztus 01-én, péntek délután a kyu vizsgákra került sor, amikor is 9-től 2 kyuig vizsgáztak a karatékák. Köszönhetően a jó felkészülésnek, mindenki előbbre léphetett egy fokozattal.
- Augusztus 02-án tartotta stílusszövetségünk (a Magyar Shotokan Karate Szövetség) a barna és a fekete övesek övvizsgáját. Az övvizsgán három egyesület karatékái vettek részt, és vizsgáztak a barna és a fekete öv különböző fokozataira.
A vizsga három részből állt: sportági elmélet, erőnlét és technikai vizsga
- Elmélet: A vizsgázóknak dolgozatot kellett leadni a Karate nemzetközi és hazai kialakulásáról, és ezt a vizsga előtti este meg kellett védeniük a táboron résztvevő karatékák előtt.
- Erőnlét: A tábor ideje alatt a vizsgázóknak, a technikai edzéseken kívül, különböző erőnléti feladatokat kellett teljesíteniük.
- A technikai vizsga három részből állt:
- Kihon
- technikák és kombinációk
- shi ho uke/zuki
- san po geri
- shi ho geri
- Kata
- sentei
- shitei
- bunkai
- Kumite
- kaeshi ippon
- jiju ippon
- okuri jiju
- happo
- jiju kumite
Minden vizsgázó a fokozatának megfelelő vizsgaanyagot csinálta. A vizsgázók komoly felkészültségről és tudásról tettek tanúbizonyságot. Az övvizsgát megtekintették stílusszövetségünk mesterei és a nem szövetségünkhöz tartozó (Kempo, Shotokan, Goju-ryu és Jiu-Jitsu) mesterek is, akik elismerő szavakkal méltatták a vizsga és a vizsgázók szakmai színvonalát.
A barna és a fekete övesek övvizsgájának eredményei:
Barna öv:
- 3. kyu + Várkonyi Botond „PEST-BUDAI” Shotokan Karate Club
- 1. kyu Ördögh László „PEST-BUDAI” Shotokan Karate Club
Fekete öv:
- 1 dan
- Gitye József, s.sz: MSKSZ 006, egyesület: HÉSE
- Varga Béla, s.sz: MSKSZ 007, egyesület: HÉSE
- Koburczik István, s.sz: MSKSZ 008, egyesület: Vértesszőlős
- Munkácsi Attila, s.sz: MSKSZ, 009 egyesület: Vértesszőlős
- Vasadi Flóra, s.sz: MSKSZ 010, egyesület: Vértesszőlős
- 2 dan
- Munczer István, s.sz: MSKSZ 003, egyesület: Vértesszőlős
- Munczer Máté, s.sz: MSKSZ 004 (A táboron részt vett, de a dan vizsgáját megszakította. Augusztus 21.-én Budapesten a vizsgát sikerrel teljesítette.)
Gratulálunk karatékáknak az övvizsgán nyújtott magas szintű teljesítményhez!
Sikeres vizsgát tettek:
Schiller Petra |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
Hajdú Eszter |
 |
8 kyu |
citrom öv |
Hajdú Áron |
 |
8 kyu |
citrom öv |
Helmle Csaba |
 |
5 kyu |
kék öv, 1 széles lila csík |
Kovács Bence |
 |
5 kyu |
kék öv, 1 széles és 1 keskeny lila csík |
Várkonyi Zsombor |
 |
4 kyu |
kék öv |
Várkonyi Botond |
 |
3 kyu |
barna öv, 1 széles és 1 keskeny ezüst csík |
Ördögh László |
 |
1 kyu |
barna öv, 3 széles ezüst csík |
Tisztelt Szülők és Tagjaink!
Egyesületünk – stílusszövetségünkkel az MSKSZ-el közös – „bentlakásos” edzőtábort tart, melynek helyszíne a tatai Öreg Tó Camping. A tábor egyben a közös őszi felkészülés (alapozás) megkezdése is.
A helyszínről (2890 Tata, Fáklya utca 2.) itt olvashattok: www.tatacamping.hu. A helyszín ugyan a kemping, de mint alább is olvasható, a szállások kőépületben ill. faházban lesznek a kemping területén.
A tábor időpontja és kötött programja:
- időpont: 2014. Július 28–tól augusztus 3-ig. (hétfő – vasárnap)
- karate edzések (kyu övvizsgák azoknak, akik júniusban nem vizsgáztak)
Vizsgaidőpontok:
- barna öves és DAN VIZSGÁK szombaton (aug. 2.)
- fehértől kék övig a vizsgák: pénteken (aug. 1.) kb. 16.00 órától
Szabad program lehetőségek:
- biciklibérlés
- sportlövészet
- sárkányhajózás
- bowling
- strand
- éjszakai programok
- labdajátékok
- lovaglás (fizetős)
Étkezés:
- A tábor területén lévő Cocoon étteremben:
- svédasztalos reggeli, háromfogásos ebéd, vacsora.
Szállás:
- 2-4 fős szobák (kőépület) és 4 fős (két szobás) faházak.
- Minden szobában és a faházakban is saját fürdőszoba, WC és TV.
Jelentkezés:
A tábor részvételi díja:
- 31.500.- Ft
- Aki nem tud a teljes táboron részt venni, két-három napra is jöhet, napi 5.400.-Ft-ért. A jelentkezés dátumáig a napokat is pontosan meg kell adni.
További információ az edzéseken ill. az elérhetőségeinken kapható. Regisztrált tagjainknak a honlapon is jelentkezhetnek atáborba! Ehhez a "jelentkezés" fülre kell kattintani, ahol elküldhető a jelentkezés.