aloldal fejléckép

Nyári edzőtábor és övvizsga 2013.

Nagy érdeklődés kísérte a "pestbudások" 2013. június 21-én tartott övvizsgáját, amin 43 karatéka vizsgázott fehértől kék övig. Az övvizsgát egyhetes edzőtábor előzte meg, melyen 46 karatéka vett részt, 6-44 éves korig.

Az edzőtábort shihan Kozma Erzsébet vezette. A felkészülést sempai Grozdanov Philip, sempai Kranyik Ádám és sempai Tóth Brigitta és egy-egy alkalommal sempai Módosné Bugyi Ildikó és Módos Attila segítette.

Mindegyik csoport a vizsgájának megfelelő bunkai-jal is készült, amit a lelkes közönség hatalmas tapssal és ovációval fogadott. A vizsgát mindenki sikerrel teljesítette, köszönhetően az edzők kiváló munkájának és a karatékáknak, akik a nagy hőség ellenére teljes erőbedobással, szívvel-lélekkel dolgozták végig a hetet.

A vizsgát jó hangulatú „party” követte, amit az egyesület felnőtt karatékái szerveztek, és amire a szülők és a gyerekek hozták a sok-sok finomságot. Köszönjük a figyelmességüket. 

Ezután a jól megérdemelt pihenés következik. Kívánunk mindenkinek tartalmas, szép nyarat! Augusztusban találkozunk újra, amikor megkezdjük az alapozást az őszi versenyidényre.

Sikeres vizsgát tettek:

Dévai Hanna 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Molnár-Szabó Vilmos 8 kyu citrom öv
Miklauzic Soma 8 kyu citrom öv
Molnár-Szabó Emma 8 kyu citrom öv
Palkó-Lappints Áron 8 kyu citrom öv
Szabó-Balogh Piroska Luca 8 kyu citrom öv
Simon Ádám Attila 8 kyu citrom öv
Kuszál Cirilla 8 kyu citrom öv
Kovács Bálint 8 kyu citrom öv
Módos Magdolna 8 kyu citrom öv
Szabó-Balogh Ágnes Csilla 8 kyu citrom öv
Csató Regina 8 kyu citrom öv
Tóth-Szabad Csongor 8 kyu citrom öv
Éliás Bence 8 kyu citrom öv
Feller Leonárd Máté 8 kyu citrom öv, 1 narancs csík
Dévai Martin 8 kyu citrom öv, 2 narancs csík
Lakatos Nóra Julianna 7 kyu narancs öv
Leveleki Antónia 7 kyu narancs öv
Schiller Máté 7 kyu narancs öv
Komorowicz Zsuzsanna 7 kyu narancs öv
Feledy Bori Léna 7 kyu narancs öv
Borák Levente 7 kyu narancs öv
Németh Márton 7 kyu narancs öv, 1 zöld csík
Bertalan Áron 7 kyu narancs öv, 1 zöld csík
Bokor Endre 7 kyu narancs öv, 2 zöld csík
Hangyál Judit 6 kyu zöld öv
Feledy Anna Lili 6 kyu zöld öv
Soós Máté 6 kyu zöld öv
Kertész Rita 6 kyu zöld öv
Kovács Bence 6 kyu zöld öv, 1 lila csík
Leveleki László 5 kyu kék öv, 1 széles lila csík
Csákó Attila 5 kyu kék öv, 1 széles lila csík
Várkonyi Zsombor 5 kyu kék öv, 1 széles és 1 keskeny lila csík
Forgó Zoltán 5 kyu kék öv, 1 széles és 1 keskeny lila csík
Várkonyi Botond 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

15. SKDUN Európa-bajnokság és Kupa

friss

Sikerekkel és érmekkel tértünk haza a 15. SKDUN Európa-bajnokságról és Kupáról! Egerben 24 ország 940 versenyzője között mutatták meg tanítványaink, mit jelent a pestbudás kitartás. Nézzük a részleteket! bővebben...


Tisztújítő közgyűlés - Shihan Kozma Erzsébet alelnök

Lezajlott a Magyar Karate Szakszövetség tisztújító közgyűlése, ahol Dr. Mészáros János elnök mellett az új elnökséget is megválasztották. Egyesületünk számára különösen fontos ez a nap: Shihan Kozma Erzsébet alelnöki kinevezést kapott! bővebben...


Tavaszi Edzőtábor és Övvizsga – 2026. március 27-28.

Idén tavasszal ismét összegyűltünk a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban, hogy megtartsuk hagyományos tavaszi edzőtáborunkat és az ahhoz kapcsolódó vizsgát. Az esemény nemcsak a vizsgára felkészülésről szólt, hanem remek alkalom volt arra is, hogy a csapat újra együtt dolgozzon. bővebben...


Következő hír → Tavaszi edzőtábor és övvizsga 2013.