A Bethlen Gábor iskolában tartotta tanévzáró és nyárindító edzőtáborát egyesületünk!
A Shihan Kozma Erzsébet által vezetett táboron összesen 44 karatéka vett részt. Az alapos felkészítésnek köszönhetően a 38 vizsgára jelentkezőből 38-an vehették át a következő fokozatukat!
Az idei nyári táborunknak a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium adott otthont. A korábbi évekhez hasonlóan a közös átmozgatás után most is övek szerinti csoportokba rendeződve, saját edzővel dolgoztak karatékáink. A kék és zöld öveseket Shihan Kozma Erzsébet, a narancs öveseket Sempai Altorjai Antal, míg a citrom és fehér öveseket Sensei Füstöss Csaba és Sempai Helmle Zsombor készítették fel a pénteki vizsgára. A nagyobbaknál a kihívásokban gazdag, míg a kisebbeknél a játékos feladatokkal teletűzdelt felkészülést mindenki jó kedvvel csinálta végig. Persze ez biztosan annak is köszönhető volt, hogy már tudták közeleg az ebédidő, melyhez idén VakVarjú étterem biztosította számunkra jobbnál-jobb fogásokat.
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó dolga volt. Végig pincérek gondoskodtak arról, hogy a kimerítő edzésektől és a melegtől kitikkadt harcosok folyamatosan hidratálva legyenek. Ahogy fogyott kicsi a finom, behűtött bodza és málnaszörpökből már töltötték is újra. A péntek kivételével minden nap két fogásos ebéddel vártak minket már előre megterített asztalokkal. Az adagokkal olyannyira nem volt gond, hogy a maradékot becsomagolták számunkra és még a strandon megéhezőknek is maradt bőven.
Az étteremből közvetlenül tudtunk átmenni a tábor utolsó állomására a Nyéki Imre Uszodába ahol mindenki önfeledt csobbanások közepette tudta elhasználni a megmaradt kis energiáját. Természetesen ahogy a korábbi táborainkban is, itt is nagyon ügyeltek az edzők és segédedzők, hogy mindenki be legyen kenve, ne legyen felügyelet nélküli medence és ha a gyerekek közül valaki "büfézni" szeretne, legyen vele valaki.
Csütörtökön, a vizsga előtti napon, hogy mindenki kicsit ellazuljon, beérjenek a három napos a kemény edzésen tanultak és felszabadultabban tudjon a tábor végi számonkérésre koncentrálni, az iskola helyett a szabadban, a Bikás parkban tartottuk a reggeli-délelőtti etapunkat.
Közös gimnasztika és futóedzés után a park különböző pontjaira telepített sportlétesítményeket lehetett szabadon választottan, csoportban használni, természetesen itt is edzői felügyelet mellett. Jó volt látni milyen sokféle sporteszközt hoztak a gyerekek. Volt itt foci, kosár, tollas, ping-pong, frizbi.. voltak akik a szabadban karatéztak és természetesen volt jácci is a legifjabbaknak.
Pénteken már mindenki reggeltől, vizsgadrukkal, gőzerővel készült a délutáni megpróbáltatásra. Ezt oldva kicsit, valamint, hogy visszatöltsük az energiaraktárakat ebédre pizzát rendeltünk. Mondanunk sem kell, óriási sikere volt a dolognak. Mindenki önfeledten falta a maga szeleteit szétszóródva az aulában.
Pontban délután kettőkor kezdődött a vizsga a citrom és fehérövesekkel, majd övszínenként haladva kicsit több, mint két óra múlva jutottunk el kék övesek szabadküzdelméig mely egyben záró akkordja is volt a megmérettetésnek. Ezt követően szövetségünk, egyben egyesületünk elnöke, a vizsgaelnök Shihan Kozma Erzsébet röviden konzultált a felkészítő mesterekkel, segédedzőkkel az ott látottakról és azoknak az értékeléséről, majd következett az ünnepélyes eredményhírdetés. Ahogy már a felvezetőben is olvasható, mind a 38 vizsgázónak sikerült a vizsgája, melyhez ezúton is gratulálunk!
Sikeres vizsgát tettek:
Gera Zsombor |
|
8 kyu |
citrom öv |
Ortutai Tamás |
|
8 kyu |
citrom öv |
Szabó-Sebők Áron |
|
8 kyu |
citrom öv |
Gnädig Bertalan |
|
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
Nagy Leó |
|
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
Péterfy Blanka |
|
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
Zsila Kamilla |
|
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
Kauczner Tamás |
|
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
Kovács Zente |
|
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
Kun Olivér |
|
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
Spiller-Giliga András |
|
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
Tipold-Csibrán Mihály |
|
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
Pikó Ádám |
|
7 kyu |
narancs öv |
Riczkó Adél |
|
7 kyu |
narancs öv |
Uzsoki Nimród |
|
7 kyu |
narancs öv |
Badacsonyi Dorina |
|
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Dévényi Mihály |
|
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Molnár Erik |
|
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Papp Zétény |
|
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Würsching Bálint |
|
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
Forczek Levente |
|
7 kyu |
narancs öv, 3 zöld csík |
Horváth Anna |
|
7 kyu |
narancs öv, 3 zöld csík |
Kovács Titusz |
|
7 kyu |
narancs öv, 3 zöld csík |
Spiller-Giliga Máté |
|
6 kyu |
zöld öv |
Tóth Soma |
|
6 kyu |
zöld öv |
Kovács Iván |
|
6 kyu |
zöld öv, 1 lila csík |
Ördögh-Bredican Rian Michael - Bobi |
|
6 kyu |
zöld öv, 1 lila csík |
Sisak András |
|
6 kyu |
zöld öv, 1 lila csík |
Papp Zaránd |
|
6 kyu |
zöld öv, 2 lila csík |
Csitneki Áron |
|
5 kyu |
kék öv, 1 széles lila csík |
Neer Sarolta |
|
5 kyu |
kék öv, 1 széles és 1 keskeny lila csík |
Altorjai Koppány |
|
4 kyu |
kék öv |
Espinosa Benco Ignacio |
|
4 kyu |
kék öv |
Kiss Barnabás |
|
4 kyu |
kék öv |
Kiss Bertalan |
|
4 kyu |
kék öv |
Kiss László |
|
4 kyu |
kék öv |
Kovács Egon |
|
4 kyu |
kék öv |
Unger Lili |
|
4 kyu |
kék öv |