aloldal fejléckép

Válassz Sportot Újbudán 2023

Pestbudások a rivaldafényben! Hatalmas érdeklődés kísérte a kerület legnagyobb sportrendezvényét

Rekordmennyiségű, közel ötezer látogatót számlált a múlt hétvégén – immáron 12. alkalommal – megrendezett nagyszabású, kerületi sportesemény, a „Válassz Sportot Újbudán!”, melyen egyesületünk nemcsak részt vett, hanem kitüntetéseket is vehetett át.

          A 40 sportágat felvonultató és 50 egyesületi szakosztályt bemutató családi rendezvénynek ezúttal is a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont adott otthont. Egyesületünket a nap folyamán több, mint 60 karatéka képviselte, akik nem csak színvonalas bemutatóval népszerűsítették a sportágunkat, hanem megállás nélkül programokkal fogadták a standunkra látogatókat.

          Az esemény dr. László Imre polgármester és Bakai-Nagy Zita sportért felelős alpolgármester köszöntőjével vette kezdetét, a rendezvény házigazdája és szpíkere Tőrös Balázs volt. Díszvendégként jelen volt Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok, háromszoros para-kajak világ- és Európa-bajnok, Horváth Gábor, a kerület kétszeres olimpiai bajnok és háromszoros vb-győztes kajakosa, valamint a hazai ökölvívás egyik legnagyobb alakja, a világ- és Európa-bajnok Erdei Zsolt.



 

         


          A Pestbudás bemutató percre pontosan kezdődött az előzetesen meghírdetett program szerint. A résztvevők külön edzéseken vettek részt vezetőedzőnk Shihan Kozma Erzsébet irányítása alatt, melynek a profi narrálással együtt meg is lett az eredménye. A nézők hatalmas ovációval köszöntötték a csapatot. 

         
          A szereplésünk itt még nem ért véget, hiszen közvetlenül utánunk következett a díjátadó gála, melyre 3 Pestbudást is a színpadra szólítottak. Módos Kata kerületi elismerében részesült a tavaszi Európabajnoki cím megszerzéséért. Helmle Zsombor kerületi elismerésben részesült szintén a tavaszi Európabajnokságon csapatban elért III. helyért. Diószegi Bence a csapat felkészítéséért vehette át Újbuda kitüntetését. A színpadon tartott elegáns állófogadást követően mindhárom ünnepelt Zsana Shihannak köszönte meg a lehetőség megteremtését és a díjra való felterjesztést. Ezúton is gratulálunk sikeres karatékáinknak! 


Keresés cikkekben


Friss hírek és események

2025.12.19-20. Edzőtábor és Övvizsga

Szeretettel várunk mindenkit a 2025. évi Téli Edzőtáborba és Övvizsgára! Az eseményre 2025. december 19-én és 20-án kerül sor a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskolában. Olvass tovább a pontos időbeosztásért, a helyszínért és a vizsga feltételeiért! Oss! bővebben...


Ismét Pestbudás Sikerek a XXIX. WKF Diákolimpián

2025 november 8-án rendezték a XXIX. WKF Diákolimpiát Szigetszentmiklóson. Az 51 egyesület 569 nevezését felvonultató eseményen a Pest-Budai Karate Clubot ketten képviselték. Molnár Erik ezüstérmet szerzett, Kiss Barnabás pedig egy erős IV. helyet. Mindketten nagyot küzdöttek és értékes pontokat szereztek. Gratulálunk! bővebben...


Fókuszban a Kitartás: Pestbudások a Bedzini SKDUN Ippon Shobu Világbajnokságon és Világkupán!

Lengyelország, Bedzin – Egyesületünk karatékái ismét bizonyították elhivatottságukat a sportág egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, a 2025. október 24–26. megrendezett SKDUN Karate Világbajnokságon és Világkupán. A rendkívül erős mezőnyben 26 ország közel 1150 versenyzője állt tatamira, ami a rendezvény kiemelkedő rangját mutatja. bővebben...


Válassz Sportot Újbudán! 2025

2025. szeptember 6-án, szombaton immár 14. alkalommal rendezték meg a "Válassz Sportot Újbudán!" eseményt, amely ezúttal is a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban (XI. kerület, Kánai út 2.) várta a sportolni vágyó családokat. bővebben...


Következő hír → 2023.08. 14-19. Shotokan Karate…