aloldal fejléckép

2023.08. 14-19. Shotokan Karate Liga (SKL) Központi Edzőtábor

Egyesületünket 11 karatéka képviselte az év legnépesebb Shotokan táborán!

Sűrű program várta a Liga /SKS-SKDUN Hungary shihan Juhász Ferenc, MSKSZ shihan Kozma Erzsébet, SDSZ sensei Takács Miklós/ karatésait hétfőtől szombatig az éves központi táborban. A bent lakó 180 karatés mellett az edzéslátogatókkal együtt az összlétszám elérte a 200 főt.

          A tábor célja az alapozáson túl a felkészülés volt az őszi versenyekre, mindkét versenyrendszerben, akár formagyakorlatok, akár küzdelmek terén. A WKF edzéseket shihan Kozma Erzsébet vezette Diószegi Bence és Füstöss Csaba senseiek segítségével, míg az ippon shobu edzéseket shihan Juhász Ferenc irányította. A korábbi évektől eltérően a tábor első három napjára a táborral szembeni iskola tornatermével egészült ki az edzéslehetőségek tárháza, amely a 300nm gumitalajon felül extra 200nm tatamizott területet jelentett. 

          Természetesen idén sem maradhatott el shihan Kozma Erzsébet, az MKSZ edzői bizottságának elnöke által vezetett edzőtovábbképzés, melyen vendégként Molnár Tamás sensei, az IJKA Hungary vezetője, az MKSZ WKF Bírói Bizottságának elnöke tartott kiváló előadást. A képzésen részt vettek az SDSZ Szövetség vezetője sensei Takács Miklós, az MSKSZ alelnöke shihan Szabó Károly, továbbá shihan Zakariás László, Molnár-Farkas Márta mester, Cziráky Zoltán mester, Rézműves Miklós mester, Kovács Ferenc mester és még 35-en az ország minden szegletéből.

          Az edzőtovábbképzést egy nagy össznépi edzés követte, ahol ünnepélyes keretek között a Magyar Shotokan Karate Szövetség a hosszú évek alatt végzett áldozatos munkája elismeréseként 7. danos diplomát adományozott Szabó Károly mesternek, melyet shihan Kozma Erzsébet, shihan Juhász Ferenc és nem utolsó sorban shihan Kurdi Gábor hitelesített aláírásával. Ezúton is Gratulálunk!


          A táborozók a tréningek után sem unatkoztak. A csapatépítés érdekében minden este játékos feladatokat kellett a felosztott csapatoknak végrehajtani, ami remek hangulatot teremtett. A résztvevők estéről-estére kimagasló kreativitásról tettek tanúbizonyságot. Nem utolsó sorban az egész csapat hálás lehet Dihen Károly és Szajlai Oszkár mestereknek, akik ismét bizonyították, hogy a főzéshez is nagyon értenek, hiszen a táborkoszt mellé minden estére michelin csillagot érő menüvel látták vendégül a közel 200 fős csapatot. 


Idén 2023.08. 14-19 között tartja Központi Edzőtáborát a Shotokan Karate Liga (SKL)

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

2023.12.15-16. Edzőtábor és Övvizsga

friss

                                                                                                                                                     bővebben...


Értékes Érmek a 2023-as WKF Karate Diákolimpiáról

Idén 27. alkalommal rendezte meg a Magyar Diáksport Szövetséggel karöltve a Magyar Karate Szakszövetség a minden karatestílust magába foglaló WKF versenyszabályokon alapuló Diákolmpiát, melyre több, mint 600 nevezés érkezett, amihez egyesületünk kilenccel járult hozzá. bővebben...


Következő hír → Már a Ciszterci Szent Imre…