aloldal fejléckép

Shihan Kozma Erzsébetet 8. Dannal tüntette ki a Magyar Karate Szakszövetség, a születésnapján!

Több, mint 100 karatéka vett részt az ünnepségen!

A 8. DAN viselésére jogosító diplomát nem más, mint Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke adta át.

               Shihan Kozma Erzsébet a magyarországi karate meghatározó alakja, alapító tagja, ki már az első szervezetten működő csapat tagja volt. Dr. Mészáros János a beszédében kitért rá, hogy Zsana Shihan nem csak az első nő volt ki hazánkban  fekete övet szerzett, hanem azóta is ővé a lagmagasabb dan fokozat hölgy társai között.

               Kiemelkedő szerepet tölt be az oktasásban, hiszen a közel 50 éves munkássága során számtalan karatékát nevelt, köztük Magyarország első európabajnokát, mestereket, miközben a Tesnevelési Egyetemen az edzőképzés is összefort nevével. Kálóczi Józseffel megírták a "Karate sportág integrálása az iskolai testnevelésbe" című könyvet, mely azóta is gerincéül szolgál a korosztályos képzésnek a sportban. 

               A meglepetés ünnepségre szövetségektől és klubboktól függetlenül több mint százan jöttek el. Voltak kik még együtt edzettek Shihannal, első tanítványok egészen azokig akik most szeptemberben kóstoltak először bele a harcművészetbe. Igazi össz-generációs összejövetel. Shihant a terembe lépésekor a csapat hangos tradiciónális köszöntéssel fogadta, majd hirtelen korussá alakulva elénekelte a "Boldog Szülinapot" nótát. Természetesen az edzés sem maradhatott el, melyet nem más tartott, mint Zsana Shihan, az alapoktól egészen a Jiyu-kumitéig. 


               Az edzést bankett követte, ahol felvágásra került az óriási karate gít ábrázoló torta. A résztvevőknek és hozzátartozóknak köszönhetően bőven lehetett válogatni a finomságok közül, miközben a helységet teljes egészében karatés történetek, mondák és mítoszok töltötték ki. 

Itt is Nagyon Boldog Születésnapot Kívánunk Kedves Zsana Shihan még sok Produktív és Sikeres évvel, Velünk! 

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

Bajnokavatás és Éremeső a WKF Magyar Bajnokságon

Május 24-25-én az Újpesti Jégcsarnokban rendezték a 2025-ös WKF Magyar Bajnokságot, ahol egyesületünk versenyzői szép számban képviseltették magukat. A hetven egyesület 850 versenyzőjének részvételével zajló eseményen csapatunk több korosztályban is tatamira lépett, és értékes eredményekkel térhettünk haza. bővebben...


SKDUN Európa-Bajnokság és Európa-Kupa 2025.04.04-06

Lignano Sabbiadoro adott otthont a 14. SKDUN Shotokan Karate Európa Bajnokságnak és Kupának, ahol 23 ország 1075 karatékája versenyzett. A Pest-Budai SKC sportolói a Bella Italia Olimpiai Sportközpont tatamijain érmekkel és erős teljesítménnyel öregbítették klubunk hírnevét. bővebben...


Pestbudás Sikerek a Happy Kids Versenyen

Rekordlétszám, 47 egyesület, több mint 1000 nevezés: a Happy Kids Kupa fergeteges hangulatban zajlott! A Pest-Budai SKC versenyzői kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, érmekkel és büszke pillanatokkal gazdagítva klubunkat. bővebben...


Pestbudás Sztrájk - A Tekepályán

2025.03.09-én került megrendezésre a Budapesti Szabadidő Szövetség Fővárosi Szabadidő Kupájának keretein belül a Teke Csapatverseny. Klubbunk tagjai 2 csapatot kitéve 571, valmint 426 pontot gurítottottak, ezzel összesítettben 20 pontot szerezve amellyel 3 helyet javítva a tavalyi erdményhez képest, az előkelő 7. helyen végeztek. Szép munka! bővebben...


2025.03.07-08. Edzőtábor és Övvizsga

Az edzőtábort Shihan Kozma Erzsébet vezette, valmint Sensei Diószegi Bence és Füstöss Csaba koordinálták. A vizsgázók felkészülését Sempai Módos Katalin, Altorjai Antal Cápa, valamint Dóbé Lajos segítették. bővebben...


Következő hír → Japán és Magyar budó harcosok…