aloldal fejléckép

2022 Évi Barna és Fekete Öves Vizsga

A barna és a fekete övesek délután fél öttől fél kilencig edzettek, de előző héten is minden délután volt egy kétórás edzés. A vizsgára való felkészülést shihan Kozma Erzsébet és shihan Szabó Károly irányította. Együtt javították, csiszolták a mozdulatokat, pontosították, értelmezték a jelentésüket.

                    A barna öves (3-1kyu) vizsgára heten jelentkeztek. Mindannyian hat-tíz éve a „PEST-BUDAI” SKC tagjai, négyen versenyzők, stílus EB és VB helyezettek, bajnokok.
Szabó Károly shihan általánosan és egyénileg is értékelte a vizsgázók teljesítményét. Nagyra értékelte, hogy ők a délelőtti edzéseken is tevékenyen részt vettek, segítették az alacsonyabb fokozatúak felkészülését és ebéd után a strandon is vigyáztak rájuk. Délután, a saját edzésükön teljes erőbedobással dolgoztak, így az övvizsgán mindhárom technikai részt kimagaslóan teljesítették.

DAN vizsga 1- 3!
A vizsgára 3 fő jelentkezett, akik megfeleltek a kiírt feltételeknek:
2. Danra Juhász Bernadett TENSHOKU KSE
                Füstöss Csaba „PEST-BUDAI” SKC
3. Danra Diószegi Bence „PEST-BUDAI” SKC
Mindhárman kiváló versenyzők voltak, ketten tagjai a magyar felnőtt válogatottnak. Valamennyien edzői végzettséggel rendelkeznek, egyesületükben edzéseket tartanak és saját csoportjuk is van. A vizsga megkezdése előtt Kozma Erzsébet Shihan köszöntötte a vizsgázókat. Elmondta, hogy a vizsgabizottság elfogadta  mindhármuk szakdolgozatát. A mai napon a három blokkból álló technikai részből (ami több kisebb részből áll) és a végén egy erőnléti blokkból kell vizsgázniuk. Felhívta a figyelmet, hogy a nagy hőség ellenére végig kell csinálniuk a teljes vizsgaanyagot. Pihenésre csak az egyes egyéni feladatok között lesz lehetőség. Ezután elkezdődött a technikai rész:
I. KIHON: A technikák és kombinációk egymásra épülve, egyre nehezebb, összetettebb, kombinatívabb formában jelentek meg. A kihonon belül öt technikai rész volt. Mindegyik blokkban voltak "meglepetés" elemek, amik váratlanságukkal fokozták a vizsga nehézségét.
II. KATA: A formagyakorlat blokk három részből állt.
1. Shitei: a vizsgázóknak valamennyi Heian katát meg kellett csinálni együtt, majd egyet-egyet külön-külön is.
2. Sentei: a megadott csoportokból mindegyik vizsgázó választott hármat, amit egymást váltva mutattak be.
3. Tokui kata: következett, aminek bemutatása után a vizsgázó a másik két vizsgázó segítségével megcsinálta a bunkait. A bunkai-ok során megmutatták a katában lévő technikák megértését és alkalmazását.
III. KUMITE: Ez a blokk öt részből állt. Mind a formai küzdelmekben, mind a szabadküzdelmekben mindenki dolgozott mindenkivel.
IV. ERŐNLÉT: A vizsgát egy 20 perces erőnléti feladatsor zárta, amivel a jelöltek a testi képességeik mellett megmutatták kitartásukat, lelki erejüket is.

A dan vizsga értékelése:
A vizsga befejeztével a Mesterek összeültek és értékelték a vizsgázók teljesítményét, majd ismertették az eredményt. Először általános értékelés következett. Zsana Shihan elmondta, hogy a vizsgázók kimagasló felkészültségről fizikai, szellemi és lelkierőről tettek tanúbizonyságot. Amellett, hogy részt vettek a kyusok felkészítésében, és a strandon is felügyelték őket, saját vizsgájukon a gyakorlatrészek közötti néhány perces pihenőn kívül végig dolgoztak. Ebben a nagy hőségben is képesek voltak óriási többletenergiákat mozgósítani, hogy a feladatokat szinte hiba nélkül teljesítsék. A két Mester név szerint is értékelte a vizsgázók munkáját. Ezután sor került a diplomák kiosztására, a jól megérdemelt magasabb fokozat bejelentésére, ami bizonyítja, hogy a vizsgázók egy magasabb szintre léptek.
A vizsga felszabadult, kötetlen beszélgetéssel és vacsorával zárult.

Sikeres vizsgát tettek:

Helmle Zsombor 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík
Schiller Máté 3 kyu barna öv, 1 széles ezüst csík
Altorjai Antal 2 kyu barna öv, 2 széles ezüst csík
Dóbé Lajos 2 kyu barna öv, 2 széles ezüst csík
Helmle Csaba 2 kyu barna öv, 2 széles ezüst csík
Módos Katalin 1 kyu barna öv, 3 széles ezüst csík
Murányi Roland 1 kyu barna öv, 3 széles ezüst csík
Juhász Bernadett 2 dan fekete, 2 dan
Füstöss Csaba 2 dan fekete, 2 dan
Diószegi Bence 3 dan fekete, 3 dan

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

2025.12.19-20. Edzőtábor és Övvizsga

Szeretettel várunk mindenkit a 2025. évi Téli Edzőtáborba és Övvizsgára! Az eseményre 2025. december 19-én és 20-án kerül sor a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskolában. Olvass tovább a pontos időbeosztásért, a helyszínért és a vizsga feltételeiért! Oss! bővebben...


Ismét Pestbudás Sikerek a XXIX. WKF Diákolimpián

2025 november 8-án rendezték a XXIX. WKF Diákolimpiát Szigetszentmiklóson. Az 51 egyesület 569 nevezését felvonultató eseményen a Pest-Budai Karate Clubot ketten képviselték. Molnár Erik ezüstérmet szerzett, Kiss Barnabás pedig egy erős IV. helyet. Mindketten nagyot küzdöttek és értékes pontokat szereztek. Gratulálunk! bővebben...


Fókuszban a Kitartás: Pestbudások a Bedzini SKDUN Ippon Shobu Világbajnokságon és Világkupán!

Lengyelország, Bedzin – Egyesületünk karatékái ismét bizonyították elhivatottságukat a sportág egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, a 2025. október 24–26. megrendezett SKDUN Karate Világbajnokságon és Világkupán. A rendkívül erős mezőnyben 26 ország közel 1150 versenyzője állt tatamira, ami a rendezvény kiemelkedő rangját mutatja. bővebben...


Válassz Sportot Újbudán! 2025

2025. szeptember 6-án, szombaton immár 14. alkalommal rendezték meg a "Válassz Sportot Újbudán!" eseményt, amely ezúttal is a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban (XI. kerület, Kánai út 2.) várta a sportolni vágyó családokat. bővebben...


Következő hír → 2022.06.16-19. Edzőtábor és…