Idén is sikerült megtartanunk a szokásos nyár eleji övvizsgával egybekötött edzőtáborunkat.
A már több mint egy éve húzódó vírushelyzet ugyan megnehezítette a felkészülést, de gátat nem tudott szabni neki. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy táborunkon így is több, mint 40-en vettek részt, kik közül a végén 31-en vizsgát is tettek.
Shihan Kozma Erzsébet iránytása alatt a vizsgázókat Sensei Diószegi Bence, Sensei Füstöss Csaba, Sempai Módos Melinda, Sempai Komorowicz Zsuzsanna, Módos Katalin és Horváth-Schindler Tamás segítette a felkészülésükben.
A gyereknek reggel fél 9-től három edzésen kellett helytállniuk délig amit közös ebéd, majd kikapcsolódás képpen strandolás követett a közeli Nyéki Imre Uszoda és Strand-on egészen késő délutánig. A felnőtteknek illetve a magasabb fokozatra vizsgázóknak a délelőtti etap után délután 5-től folytatódtak az edzések, melyre szövetésgünk (Magyar Shotokan Karate Szövetség - MSKSZ) több egyesületéből is érkeztek mesterek, hogy közösen csiszolják tudásukat.

A vizsga két részletben zajlott le. 2021.06.19-én fél 11-től vizsgáztak a fehér, citrom, narancs illetve zöld öveseink Shihan Szabó Károly (MSKSZ Alelnöke) elnöklésével.



A kék és barna öveseink vizsgája 2021.06.21-én du. 5-től került megrendezésre. A vizsgabizottságot alkotta: Shihan Kozma Erzsébet (MSKSZ Elnök), Shihan Szabó Károly (MSKSZ Alelnök).

Minden vizsgázónknak ezúton is szívből gratulálunk!
OSS
Sikeres vizsgát tettek:
| Molnár Erik |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
| Kovács Domonkos |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
| Papp Zétény |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
| Sisak András |
 |
10 kyu |
fehér öv, 1 citrom csík |
| Kovács Iván |
 |
9 kyu |
fehér öv, 2 citrom csík |
| Ördögh-Bredican Bobi |
 |
8 kyu |
citrom öv |
| Papp Zaránd |
 |
8 kyu |
citrom öv, 1 narancs csík |
| Neer Sarolta |
 |
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
| Kiss Bertalan |
 |
8 kyu |
citrom öv, 2 narancs csík |
| Alexa Merse |
 |
7 kyu |
narancs öv |
| Feledy Máté |
 |
7 kyu |
narancs öv |
| Jakab Zsófi |
 |
7 kyu |
narancs öv |
| Kiss Roland |
 |
7 kyu |
narancs öv |
| Kubalek Huba |
 |
7 kyu |
narancs öv |
| Csitneki Áron |
 |
7 kyu |
narancs öv, 1 zöld csík |
| Kiss Barnabás |
 |
7 kyu |
narancs öv, 1 zöld csík |
| Sisak Bence |
 |
7 kyu |
narancs öv, 1 zöld csík |
| Erdős Ádám |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
| Kovács Egon |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
| Unger Lili |
 |
7 kyu |
narancs öv, 2 zöld csík |
| Dudás László |
 |
6 kyu |
zöld öv |
| Espinosa Benco Ignacio |
 |
6 kyu |
zöld öv |
| Juhász Áron |
 |
6 kyu |
zöld öv |
| Altorjai Koppány |
 |
6 kyu |
zöld öv, 1 lila csík |
| Helmle Zsombor |
 |
4 kyu |
kék öv, 3 fehér csík |
| Altorjai Antal |
 |
3 kyu |
barna öv, 1 széles ezüst csík |
| Dóbé Lajos |
 |
3 kyu |
barna öv, 1 széles ezüst csík |
| Horváth-Schindler Tamás |
 |
2 kyu |
barna öv, 2 széles ezüst csík |
| Módos Katalin |
 |
2 kyu |
barna öv, 2 széles ezüst csík |
| Komorowicz Zsuzsanna |
 |
1 kyu |
barna öv, 3 széles ezüst csík |