aloldal fejléckép

II. Vulkán Kupa 2016. május 7.

Eredményes volt a II. Vulkán Kupa!

Szombaton ismét sokan indultunk a versenyen és egyesületünk versenyzői megérdemelten hozták el a következőket: 11 arany, 8 ezüst és 9 bronzérem.

Egyesületünk 15 fővel vett részt a a tatabányai Vulkán Tömegsport Egyesület Karate Szakosztálya által - a Magyar Shotokan Karate Szövetség megbízásából - szervezett nagyon jó hangulatú, barátságos versenyen. Az egészen kicsik szivacs kumitében és kibadachi-choku zuki versenyben indulhattak, a kicsit nagyobbak és a felnőttek katában és WKF kumitében mérték össze tudásukat.

Gratulálunk minden versenyzőnek a helytálláshoz és az eredményes küzdelmekhez. Mindenki kivette a részét szurkolásból és a bátorításból is.

Köszönjük Shihan Kozma Erzsébet, Sensei Schindler Hajnalka és Sensei Horváth Tamás felkészítő edzőink munkáját, valamint a szülők segítségét, támogatását! Ez utóbbiak közül kiemelnénk Módos Magdolna, Kertész Rita, Leveleki László és Helmle Csaba nevét, akik a verseny lebonyolításában is részt vállaltak, sőt Módos Magdolna mindezek mellett még versenyzőként is megmérettette magát!

Egyéni eredmények:

v.szám szabályr. versenyző csoport eredmény
szivacs kumite WKF Altorjai Koppány fiú 6 éves 9 kyu 3
shiko dachi WKF Altorjai Koppány fiú 6 éves 9 kyu 1
kumite WKF Helmle Zsombor fiú 10 éves 8 kyu 1
kumite WKF Tóth Bence Elmó fiú 12 éves 6-4 kyu 1
kumite WKF Varga Jázmin lány 9 éves 8-7 kyu 1
kumite WKF Módos Katalin lány 11 éves 7-1 kyu 1
kumite WKF Módos Melinda lány 14 év felettiek 6-1 kyu 1
kumite WKF Füstöss Csaba férfi 18 év felettiek 1
kumite WKF Horváth-Schindler Ádám fiú 8 éves 8 kyu 2
kumite WKF Soós Áron fiú 14-16 év 6-1 kyu 2
kumite WKF Leveleki Antónia lány 11 éves 7-1 kyu 2
kumite WKF Nagy Szabolcs fiú 8 éves 8 kyu 3
kumite WKF Horváth-Schindler Tamás fiú 10 éves 7-1 kyu 3
kumite WKF Tóth-Szabad Csongor fiú 11 éves 7-1 kyu 3
kumite WKF Schiller Máté fiú 14-16 év 6-1 kyu 3
kumite WKF Módos Magdolna lány 14 év felettiek 6-1 kyu 3
kata WKF Horváth-Schindler Tamás fiú 10 éves 7-1 kyu 1
kata WKF Tóth Bence Elmó fiú 12 éves 6-4 kyu 1
kata WKF Soós Áron fiú 14-16 év 6-1 kyu 1
kata WKF Módos Katalin lány 11 éves 7-1 kyu 1
kata WKF Nagy Szabolcs fiú 8 éves 8 kyu 2
kata WKF Helmle Zsombor fiú 10 éves 8 kyu 2
kata WKF Varga Jázmin lány 9 éves 8-7 kyu 2
kata WKF Leveleki Antónia lány 11 éves 7-1 kyu 2
kata WKF Módos Melinda lány 14 év felettiek 6-1 kyu 2
kata WKF Horváth-Schindler Ádám fiú 8 éves 8 kyu 3
kata WKF Tóth-Szabad Csongor fiú 11 éves 7-1 kyu 3
kata WKF Schiller Máté fiú 14-16 év 6-1 kyu 3

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

2025.12.19-20. Edzőtábor és Övvizsga

Szeretettel várunk mindenkit a 2025. évi Téli Edzőtáborba és Övvizsgára! Az eseményre 2025. december 19-én és 20-án kerül sor a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskolában. Olvass tovább a pontos időbeosztásért, a helyszínért és a vizsga feltételeiért! Oss! bővebben...


Ismét Pestbudás Sikerek a XXIX. WKF Diákolimpián

2025 november 8-án rendezték a XXIX. WKF Diákolimpiát Szigetszentmiklóson. Az 51 egyesület 569 nevezését felvonultató eseményen a Pest-Budai Karate Clubot ketten képviselték. Molnár Erik ezüstérmet szerzett, Kiss Barnabás pedig egy erős IV. helyet. Mindketten nagyot küzdöttek és értékes pontokat szereztek. Gratulálunk! bővebben...


Fókuszban a Kitartás: Pestbudások a Bedzini SKDUN Ippon Shobu Világbajnokságon és Világkupán!

Lengyelország, Bedzin – Egyesületünk karatékái ismét bizonyították elhivatottságukat a sportág egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, a 2025. október 24–26. megrendezett SKDUN Karate Világbajnokságon és Világkupán. A rendkívül erős mezőnyben 26 ország közel 1150 versenyzője állt tatamira, ami a rendezvény kiemelkedő rangját mutatja. bővebben...


Válassz Sportot Újbudán! 2025

2025. szeptember 6-án, szombaton immár 14. alkalommal rendezték meg a "Válassz Sportot Újbudán!" eseményt, amely ezúttal is a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban (XI. kerület, Kánai út 2.) várta a sportolni vágyó családokat. bővebben...


Következő hír → MSE VIII. karate verseny