aloldal fejléckép

VI. Hódos Imre Kupa 2016

Eredményesen szerepeltek karatékáink a Hajdúnánáson rendezett Hódos Imre Kupán. Áron két kumite aranyat is elhozott, de a többiek is szépen teljesítettek!

Idén 23 klub 250 shotokan karate sportolója mérte össze felkészültségét Hajdúnánáson, ahol 35 éve van jelen a karate, és az idei esemény jubileumi versenyként került megrendezésre, az Ippon Shobu szabályrendszer alapján. A versenyről a Hajdúnánási Televízió összefoglalót is készített, melyet feltett a Youtube-ra is.

Ez alkalommal Soós Áron szerepelt a legeredményesebben, ami két kumite aranyérmet jelent, ugyanis megnyerte mind a 14-15 évesek, mind pedig a 16-17 évesek kategóriáját!

Schiller Máté is két éremmel büszkélkedhet. Máté egyrészt indult a 14-15 éves kumite kategóriában, ahol sajnos már az elődöntőben egy ágra került Áronnal, azaz csak az egyiküknek volt lehetősége eljutni az ezüstig vagy az aranyig, de Máté így is elhozta a bronzérmet. De nem csak a kumite, hanem a kata bronzot is kiérdemelten kapta meg, szintén a 14-15 évesek kategóriájában.

Horváth-Schindler Tamás a mind a 10-11 éves, mind pedig a 12-13 éves kumite kategória 3. helyezettje, a 10-11 éves Kata kategóriában pedig az 5. helyezett lett. Gratulálunk!

Tóth Bence Elmó is derekasan küzdött, ő lett a 12-13 évesek kumite kategória 5. helyezettje.

Versenyzőinknek gratulálunk az eredményekért, csak így tovább!

Egyéni eredmények:

v.szám szabályr. versenyző csoport eredmény
kumite Ippon Shobu Soós Áron 14-15 éves 1
kumite Ippon Shobu Soós Áron 16-17 éves 1
kumite Ippon Shobu Schiller Máté 14-15 éves 3
kumite Ippon Shobu Horváth-Schindler Tamás 12-13 éves 3
kumite Ippon Shobu Horváth-Schindler Tamás 10-11 éves 3
kumite Ippon Shobu Tóth Bence Elmó 12-13 éves 5
kata Ippon Shobu Schiller Máté 14-15 éves 3
kata Ippon Shobu Horváth-Schindler Tamás 10-11 éves 5

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

2025.12.19-20. Edzőtábor és Övvizsga

Szeretettel várunk mindenkit a 2025. évi Téli Edzőtáborba és Övvizsgára! Az eseményre 2025. december 19-én és 20-án kerül sor a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskolában. Olvass tovább a pontos időbeosztásért, a helyszínért és a vizsga feltételeiért! Oss! bővebben...


Ismét Pestbudás Sikerek a XXIX. WKF Diákolimpián

2025 november 8-án rendezték a XXIX. WKF Diákolimpiát Szigetszentmiklóson. Az 51 egyesület 569 nevezését felvonultató eseményen a Pest-Budai Karate Clubot ketten képviselték. Molnár Erik ezüstérmet szerzett, Kiss Barnabás pedig egy erős IV. helyet. Mindketten nagyot küzdöttek és értékes pontokat szereztek. Gratulálunk! bővebben...


Fókuszban a Kitartás: Pestbudások a Bedzini SKDUN Ippon Shobu Világbajnokságon és Világkupán!

Lengyelország, Bedzin – Egyesületünk karatékái ismét bizonyították elhivatottságukat a sportág egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, a 2025. október 24–26. megrendezett SKDUN Karate Világbajnokságon és Világkupán. A rendkívül erős mezőnyben 26 ország közel 1150 versenyzője állt tatamira, ami a rendezvény kiemelkedő rangját mutatja. bővebben...


Válassz Sportot Újbudán! 2025

2025. szeptember 6-án, szombaton immár 14. alkalommal rendezték meg a "Válassz Sportot Újbudán!" eseményt, amely ezúttal is a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban (XI. kerület, Kánai út 2.) várta a sportolni vágyó családokat. bővebben...


Következő hír → 21. Magyar Tatami Karate Kupa