A Válassz sportot Újbudán idei rendezvényen közel 70 kerületi sportegyesület, több mint 40 sportágban képviseltette magát a Lágymányosi-öbölnél. A "PEST-BUDAI" S.K.C. lelkes csapata is bemutatkozott a nagyszínpadon, a Hegyvidéki Életmód SE mestereinek részvételével.
A "legkisebbektől a legnagyobbakig" bemutatták karatékáink az edzéseken tanultakat. Volt kihon, kata, bunkai és kumite is shihan Kozma Erzsébet vezényletével.

Sok érdeklődő ellátogatott az egyesület standjához is, ahol védőfelszerelést és karate ruhát (ghi-t) felvéve ismerkedhetett a sportággal. Edzőink és karatékáink lelkesen segítettek az alapmozdulatok kipróbálásában. Aki sikeresen teljesítette az 7 állomásos akadálypályát, kis jutalomban is részsült. Be lehetett "szagolni" az edzés folyamatába is. Aki kipróbálta magát, egyesületi órarendet, szélforgót kapott - egyesületi összefogás eredményének köszönhetően.
A sportra vágyó közönség az egyesületi sátornál több bemutatót is láthatott: volt kata, kata értelmezés és kumite is. A csapat is és a hozzánk látogatók is nagyon jól érezték magukat.
Ezúton is köszönjük minden karatékának a részvételt, a szülőknek a szervezést és az aktív közreműködést!
Kedves karatékák és szülők!
Mint ismeretes a rossz időjárási viszonyok és az ebből fakadó helyszíni adottságok miatt a szeptember 13-i Válassz Sportot Újbudán rendezvény elhalasztásra került.
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a XI. kerület legnagyobb sportos eseménye, a Válassz Sportot Újbudán! rendezvény, egyesületünk pedig második alkalommal vesz részt rajta.
- Időpont: 2014. szeptember 27-én, szombat.
- Fellépés a nagyszínpadon: 11.45 - 12.00, azaz 15 perc.
- Helyszín: Bp. XI. Lágymányosi öböl (Hengermalom úti bejárat).
Idén újra szeretnénk a színpadon is bemutatni magunkat, ezért kérünk mindenkit akit tud, hogy már a felkészülő edzésekre is tegye szabaddá magát, amelyek időpontjait az edzéseken megbeszéljük majd meg.
A belépés továbbra is ingyenes, így várhatóan ismét nagy népszerűségnek fog örvendeni az esemény, amit kiegészítő programokkal és fellépőkkel színesítenek majd a szervezők. Kérjük, hívjátok el családtagjaitokat, barátaitokat és ismerőseiteket is, mert ha eljönnek, amellett, hogy színvonalas programokon vehetnek részt, segítik Egyesületünket is.
- Jelentkezés: 2014. szeptember 26., péntek (Az edzéseken vagy honlapon ill. az elérhetőségeinken lehetséges majd.)
Felhívom figyelmeteket, hogy a rendezvényen minél magasabb létszámmal való részvételünk nagyon fontos Egyesületünk jó megítélése szempontjából, mert ettől is függ pályázatunk eredményessége!
Most is számítok Rátok! Mutassuk meg, milyen egy jó csapat!
Hajrá "Pestbuda"!
Shihan Kozma Erzsébet