Három arany, négy ezüst és 10 bronz volt az eredménye "Pest-Budai" S.K.C. idei Halom Kupa részvételének. Minden versenyzőnek gratulálunk kitartásáért!
Az elején még jó hangulatban, aztán sajnos a "kicsit döcögősre sikeredett szervezés" miatt nem annyira jó hangulatban, de mégis lelkesen küzdöttek karatékáink a Halom Kupán. Elszántságuknak meg is lett az eredménye, Varga Jázmin, Horváth-Schindler Tamás és Módos Melinda aranyéremmel is büszkélkedhetnek, ugyanakkor a többieknek sem kell szégyenkezni, hiszen második illetve harmadik helyezéseket értek el szép számmal.

A Halom Kupa szervezői a verseny lebonyolításával elsősorban a versenyzői utánpótlás felneveléséért dolgoznak, az 5-9 éves korosztály így nagyon jól érezte magát a versenyen, és nem utolsósorban részvételükkel példát mutattak a többieknek is a helytállásról.
Minden versenyzőnek köszönjük a részvételt, csak így tovább!
Egyéni eredmények:
| v.szám |
szabályr. |
versenyző |
csoport |
eredmény |
| szivacs kumite |
WKF |
Varga Jázmin |
8 éves lány |
1 |
| szivacs kumite |
WKF |
Helmle Zsombor |
8 éves fiú |
3 |
| shiko dachi |
WKF |
Helmle Zsombor |
8 éves fiú |
2 |
| shiko dachi |
WKF |
Tóth Nimród |
8 éves fiú |
3 |
| kumite |
WKF |
Módos Katalin |
10 éves lány |
2 |
| kumite |
WKF |
Kún Benedek |
9 éves fiú |
2 |
| kumite |
WKF |
Módos Melinda |
14-15 éves lány |
3 |
| kumite |
WKF |
Módos Magdolna |
felnőtt |
3 |
| kumite |
WKF |
Tóth Nimród |
8 éves fiú |
3 |
| kumite |
WKF |
Schiller Máté |
12-13 éves fiú |
3 |
| kata |
WKF |
Módos Melinda |
14-15 éves lány |
1 |
| kata |
WKF |
Horváth-Schindler Tamás |
9 éves fiú |
1 |
| kata |
WKF |
Módos Magdolna |
felnőtt |
2 |
| kata |
WKF |
Varga Jázmin |
8 éves lány |
3 |
| kata |
WKF |
Módos Katalin |
10 éves lány |
3 |
Kedves Karatékák és Szülők!
5. alkalommal rendezik meg a Halom Kupát, mely ismét jó alkalom kezdő és haladó sportolók számára a versenyrutin megszerzéséhez. Gyertek el minél többen!
Kicsiknek lesz szivacs kumite és shiko dachi verseny is, a nagyok WKF kumite-ben és termesztésen kata versenyszámokban mérhetik össze tudásukat. Jelentkezés február 13-ig!
Versenyszámok:
- shiko dachi
- szivacs kumite
- kata
- kumite (WKF)
A verseny helyszíne és időpontja:
- 2015. február 21. (Szombat) 9.00-tól.
- Tököli Városi Sportcsarnok
- Tervezett időbeosztás: 9:00 megnyitó, 9:10 shiko dachi és kata, 12:00 szivacs és WKF kumite, 17:00 befejezés.
Díjak és feltételek:
- 3 000 Ft egy versenyszám, 4 000 Ft két versenyszám
- A WKF kumitéhez „versenyezhet” orvosi bejegyzés szükséges.
- Szivacs kumitében nincs védőfelszerelés.
- WKF kumitében kéz-, lábfej- és fogvédő kötelező (a lábfejvédő színe nem megkötött).
- Belépő: 500 Ft/fő.
Karatékáink Shihannál vagy on-line jelentkezhetnek:
- A hatékony felkészülés érdekében február 4-ig.
Utazás a helyszínre:
- A jelenkezések fényében menet közben alakul majd ki.
Jó tudni:
Shihan Kozma Erzsébet