aloldal fejléckép

Nyári edzőtábor és övvizsga 2015.

Az eddigiekhez hasonlóan, nagy érdeklődés övezte a „pestbudások” övvizsgával záruló edzőtáborát.

A délelőtti 3 edzés után, a GRIFF Étteremben finom ebéd várta a fáradt, de jókedvű sportolókat. Ebéd után autókkal szállítottuk őket a Nyéki Imre Uszodába, ahol a délutáni strandolás következett. Külön köszönet jár Módos Magdolnának, aki bár munkája miatt nem vett részt az edzőtáboron, autójával minden nap segített a gyerekek átszállításában.

Kedden délután, mivel aznap hűvös volt, az iskolában egy jó hangulatú háziversenyt rendeztünk.

Az edzőtábort Shihan Kozma Erzsébet vezette. A vizsgázók felkészülését sempai Schindler Hajnalka 2. dan, Módos Melinda, Várkonyi Botond és Ördögh László segítette, akikre nagyon odafigyeltek az ifjú karatékák.

Az edzőtáboron 42 sportoló vett részt, akik nagyon jó hangulatban, teljes erőbedobással végezték a rájuk kiszabott munkát, ami meg is látszott az övvizsgán nyújtott teljesítményükön. Minden csoport a fokozatának megfelelő kata bunkáját is bemutatta. Két ifjú versenyzőnk Leveleki Antónia és Horváth- Schindler Tamás a vizsga előtt egy nagyszerű bemutatóval dobta fel a hangulatot.

A nagy létszámú, családtagokból, barátokból és klubtársakból álló közönség hatalmas tapssal és ovációval fogadta a csoportok teljesítményét. Az 5. kyu-ig meghirdetett övvizsgára 31-en jelentkeztek és köszönhetően a jó felkészülésnek, minden karatékánknak sikerült. GRATULÁLUNK!

Az edzőtábor és övvizsga kis „partyval” zárult, amire a kedves szülők hozták a finom süteményeket és Kertész Rita, Módos Magdolna és Helmle Csaba készítette elő a helyszínt.

Elmondhatjuk, hogy ezt a félévet is sikeresen zártuk, jöhet a jól megérdemelt nyári szünet!

Következő közös program: edzőtábor Tatán, augusztustól pedig folyamatosan lesznek edzések.

Sikeres vizsgát tettek:

Horváth-Schindler Ádám 10 kyu fehér öv, 1 citrom csík
Szarka Nándor 10 kyu fehér öv, 1 citrom csík
Sóvári Botond 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Varga Zsombor 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Varga Jázmin 9 kyu fehér öv, 2 citrom csík
Nemes Bendegúz 8 kyu citrom öv
Tóth Levente 8 kyu citrom öv
Galambos Ábel 8 kyu citrom öv
Hajdara Luca 8 kyu citrom öv
Helmle Zsombor 8 kyu citrom öv
Papp Réka 8 kyu citrom öv
Csicsvári Gyula 8 kyu citrom öv, 1 narancs csík
Zámbó Kata 8 kyu citrom öv, 1 narancs csík
Várkonyi Balázs 8 kyu citrom öv, 2 narancs csík
Szakál Martin 8 kyu citrom öv, 2 narancs csík
Molnár Berta Emma 8 kyu citrom öv, 2 narancs csík
Kajtár András 8 kyu citrom öv, 2 narancs csík
Komjáthy Péter Máté 7 kyu narancs öv
Pásztor-Turák Marcell 7 kyu narancs öv
Kemény Marcell Márk 7 kyu narancs öv, 1 zöld csík
Kún Benedek 7 kyu narancs öv, 1 zöld csík
Palkó-Lappints Áron 7 kyu narancs öv, 2 zöld csík
Dévai Hanna 7 kyu narancs öv, 2 zöld csík
Tóth-Szabad Csongor 6 kyu zöld öv
Soós Áron 6 kyu zöld öv
Kovács Bálint 6 kyu zöld öv
Bokor Endre 6 kyu zöld öv, 1 lila csík
Komorowicz Zsuzsanna 5 kyu kék öv, 1 széles lila csík
Elek Dániel 5 kyu kék öv, 1 széles és 1 keskeny lila csík
Kovács Bence 5 kyu kék öv, 1 széles és 2 keskeny lila csík

Tisztelt Szülők és Karatékák!

A tavalyihoz hasonlóan idén is két nyári tábort szervezünk. A júniusi Budapesten, a júliusi Tatán kerül megrendezésre.

A budapesti tábor június 22-től június 26-ig, hétfőtől péntekig tart, mely a szokásoknak megfelelően egész napos nyári táborként lesz megszervezve.

Ezen az övvizsgán legfeljebb 5. kyu-ra lehet vizsgázni, aki ennél magasabb fokozatra készül, annak az idei tatai nyári tábor a legközelebbi lehetősége a felkészülésre és a vizsgára. A zöld (6. kyu) és kék (5. kyu) övesek akkor vizsgázhatnak, ha az edzőtábor mellett részt vesznek a júni 9. és 12-én, a "Bethlenben" tartott edzéseken is.

Aki nem vizsgázik de szeretne az edzőtáborban részt venni, előzetes egyeztetés mellett lehetőséget kaphat rá.

Az edzések helye:

  • Bethlen Gábor Ált. Isk. és Újreál Gimnázium, Bp. XI. Bartók Béla út 141.

A tábor programja:

  • Gyülekező: (H-P): 7.45 - 8.15.
  • Edzések (H-P): 8.30 - 12.00, közben két szünet.
  • Ebéd (H-P): 12.45, a szomszédos Griff étteremben (mint tavaly).
  • Strand (H-Cs): 14.00 - 17.15, Nyéki Imre Uszoda.

Övvizsga:

  • Június 26. péntek, 15.00 órától, utána „évzáró party” kb. 16.15-től.

Az edzőtábor és az övvizsga (mint sportolói támogatás) díja:

  • Részvételi díj: 25.000.- Ft
  • Befizetése: június 12-ig, mert a költségeket előre kell fizetnünk.
  • Tartalmazza: övet ill. csíkot, övvizsgadíjat, edzést, ebéded és a strand belépőt.

Övvizsgát az a karatéka tehet, aki:

  • Részt vesz az edzőtáboron és jól teljesít.
  • Csak zöld (6. kyu) és kék (5. kyu) öveseknek: részt vesznek a júni 9. és 12-én, a "Bethlenben" tartott edzéseken is
  • 2015-ben fizetési elmaradása nincs.
  • Rendelkezik érvényes BUDO PASS-szal. (Akinek még nincs az a táborban megkapja, amihez igazolványképet kérünk.)
  • Kék övtől: rendelkezik regisztrációs kártyával is.
  • A megfelelő kivárási időt edzéssel töltötte. (Erről tájékoztatás szóban.)

Jó tudni:

  • A BUDO PASS-t mindenki hozza magával!

A tábor végén (az előző táborokhoz hasonlóan) szeretnénk egy kis évzáró „partyt” tartani. Ezt most is „piknik alapon” csináljuk, amit a gyerekek és szülők hoznak, azt tesszük a közösbe. Kérlek Te is járulj hozzá.

Megjegyzés: aki nem tud ebbe a táborba eljönni (vagy szeretne máshol is aktívan nyaralni a nyáron), annak a tatai nyári edzőtábor a másik lehetősége a felkészülésre és a vizsgára is egyben (fehértől fekete övig!)

További információ az edzéseken ill. az elérhetőségeinken kapható. Az edzőtáborba az is jelentkezhet aki nem vizsgázik, továbbá az is, aki nem egyesületünk tagja, de Shotokan karatéka. Ők a honlapon található telefon és/vagy email cím segítségével vehetik fel velünk a kapcsolatot.

Shihan Kozma Erzsébet

Keresés cikkekben


Friss hírek és események

Ippon Shobu Karate Diákolimpia 2024.03.23

friss

XIX. Ippon Shobu Diákolimpia Jászberény. A versenyen 33 egyesület 245 versenyzője megközelítőleg 400 nevezést adott le. A hivatalos megnyitón megjelent Pócs János Országgyűlési képviselő, aki beszédében kiemelte a fiatalok jövőjének fontosságát és a sport jelentőségét. bővebben...


Pestbudások taroltak a Tekepályán

2024.03.03-án startolt a Budapesti Szabadidő Szövetség Fővárosi Szabdidő Kupája, melynek első állomása a Teke Csapatverseny volt, ahol klubbunk tagjai nem kevesebb, mint 595 pontot gurítottak, ezzel máris felkerülve az összesített tábla 10. helyére. Nem kis teljesítmény! bővebben...


2024.03.08-09. Edzőtábor és Övvizsga

Az edzőtábort Shihan Kozma Erzsébet, Sensei Diószegi Bence és Füstöss Csaba vezényelték. A vizsgázók felkészülését Sempai Módos Katalin, Altorjai Antal Cápa, valamint Helmle Zsombor segítette. bővebben...


Következő hír → Tavaszi edzőtábor és övvizsga 2015.