Pest-Budai Shotokan Karate Clubalapítva: 1993

Válassz Sportot Újbudán! 2017

Publikálva: 2017. szeptember 21. – Esemény dátuma: 2017. szeptember 9.

Egyesületünk 2017. szeptember 9-én, 5. alkalommal, közel 60 fővel vett részt a XI. kerület egyik legnagyobb sportos eseményén, a „Válassz Sportot Újbudán!” elnevezésű rendezvényen, a Kopaszi gáton. 

A rendezvény 10.00 - 18.00-ig tartott. Standunkon folyamatos programokkal vártuk az odalátogató érdeklődőket. 12 órától idén is sikeres bemutatót tartottunk a nagyszínpadon, ami után szinte megállás nélkül jöttek a karatét kipróbálni akaró gyerekek és felnőttek. Egyesületünk kicsi és nagy, kezdő és versenyző karatékái szinte megállás nélkül, segítőkészen mutatták a technikákat, segítettek kipróbálni a különböző sporteszközöket és vezették végig a gyerekeket a felállított akadálypályán. Többen a látogatók közül meg is jegyezték, hogy itt fogadták őket a legkészségesebben!

Mindenki, aki részt vett a programjainkon, egy ingyenes edzésre jogosító kupont és csokit kapott ajándékba. Azóta már többen meg is jelentek az edzéseinken.

Délután, látva a nagy „forgalmat” megállt a standunknál Simicskó István honvédelmi miniszter úr is, akinek nagyon tetszett a nálunk folyó munka. Beszélgetett Zsana Shihannal és a felnőtt karatékáinkkal és beállt a gyerekekhez egy fotózásra, sőt „felvette a kesztyűt” és kihívta őket egy fekvőtámasz versenyre is. Ezzel kivívta a sportolók és a közönség elismerését és lelkes ovációját. Látható volt, hogy miniszter úr igazán jó erőben van.

 

Publikálva: 2017. szeptember 21. – Esemény dátuma: 2017. szeptember 9.

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft idén ismét meghívta egyesületünket a Válassz Sportot Újbudán! elnevezésű rendezvényre. A rendezvényt 2017. szeptember 09-én szombaton 10.00-18.00-ig tartják.

Kedves karatékák és szülők!

Mi eddig négy alkalommal vettünk részt rajta, nagy létszámmal és mindig sikeres bemutatóval. Szeretném, ha ez idén is így lenne, ezért szeptember első hetében (5-8) az edzéseken a bemutatóra gyakorolunk. Kérlek benneteket, gyertek el Ti is! A minél nagyobb létszámú a megjelenés nagyon fontos számunkra, mert ettől is függ a pályázatunk kedvező elbírálása.

Az esemény programja:

  • ÚJ(!) helyszín: Bp. XI. Kopaszi gát: a Dombóvári úti főbejárat felöl közelítő meg. Az Andalgó utca területén leszünk, pontos részletek később.
  • Időpont: 2017. szeptember 9. szombat, 10-18 óra, (érkezés 9 órától folyamatosan)

Esőnap: 2017. szeptember 23. szombat - bízunk benne, hogy erre nem kerül sor.

Szeretettel várunk benneteket családtagjaitokkal, barátaitokkal, ismerőseitekkel együtt.

Ismét számítok Rátok! Mutassuk meg újra, milyen egy jó csapat!
Hajrá "Pestbuda"!

Shihan Kozma Erzsébet